Várpalotai Bányász Fúvószenekar

Vissza

Weboldal: www.banyaszzenekar.fw.hu/

1; A megalakulás A Kossuth utca és a mai 8-as főút sarkán állt egykor az a földszintes ház, melynek udvarán a bánya zenekedvelő dolgozói közül néhányan, munka utáni pihenőjükben egy terebélyes diófa árnyékában, a nyári estéken hangszereik megszólaltatásával szórakoztatták magukat. A muzsikáló – Héra Ferenc mázsamester, Bölcs László bányatisztviselő, Halasi József lakatos, Greszler József gépész, Holler Sándor villanyszerelő és Vanyó József lakatos – a 20-as évek vége felé ezeken az összejöveteleken azon tanakodtak, miként lehetne életre hívni egy bányász zenekart, szerény keretek között. A hat szorgalmas és összetartó zenész mások kívánságát is képviselve azzal állt elő a bánya vezetőségéhez benyújtott memorandumában, hogy a létesítendő zenekar működéséhez biztosítsák a feltételeket. Az 1987-ig Dudaron élt Héra Ferenc visszaemlékezése során elmondta, hogy "első nyilvános szereplésük egy szomorú aktus alkalmára esett. A bányaszerencsétlenség következtében elhunyt kollégájuk temetésén játszották el a bányászhimnuszt." E szomorú bemutatkozás után vidámabb alkalmakkor felléptek, mint például a Jó Szerencsét Olvasókörben rendezett bálokon, vigasságokon, sőt, még lakodalomra szóló meghívást is kaptak.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.