Tapolczai Attila Band

Vissza

Weboldal: www.myspace.com/attilatapolczai

A nevem Tapolczai Attila. 1981-ben születtem Budapesten. Pályafutásomat az underground színtéren, azon belül a punk zenével kezdtem 1996-ban, amikor is néhány barátommal megalakítottuk a Hatóságilag Tilos nevű formációt, amivel eddig 4 nagylemezünk jelent meg. Az akusztikus zenéléssel komolyabban 2004-ben kezdtem foglalkozni. Mindig is érdekelt ez a műfaj, de mostanra már úgy érzem, hogy ebben tudom magam a legjobban kifejezni. 2005-től másfél évet Németországba töltöttem, ahol megalakult az első akusztikus zenekarom, Attila Tapolczai Acoustic Trio néven. 2006 szeptemberében elkészült az első, We Are The Ones című szólólemezem. 2007 óta ismét Magyarországon élek, és itt próbálom megtalálni azt a közösséget – közönséget, aki nyitott az akusztikus zene világára.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.