Tajti Boy

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

2007. Januárjában Tajti Viktor (Tajtiboy) összeállított és felénekelt egy nagylemezt a kedvenc dalaiból, amiket előtte éveken át játszottak a Tajti-Music Danceparty zenekarral.

2007. Augusztusában megjelent Tajtiboy - "Gyere hát ki a szabadba” című első nagylemeze, amely a vártnál sokkal nagyobb sikert aratott.Számos rendezvény és bálok során Viktor külön fellépéseket is vállalt egy új produkció formájában, aminek később tagja lett Turányi Gábor.

aki hangszerrel kísérte Viktort a fellépésein. Az első lemez sikereinek köszönhetően jött létre a Tajtiboy együttes. Innentől kezdveegyütt léptek színpadra. A töretlen felfelé ívelő népszerűségre lett figyelmes Fásy Ádám a a Zeneexpressz műsor házigazdája.2007 Decemberében lehetőséget kaptak azATV-n futó  műsorban előadni a dalaikat.2008 Februárjától a Fásy-mulató csapatának állandó fellépői lettek és számos rendezvényen szórakoztatták együtt már a közönséget.2008 Májusában megjelent a 2. nagylemezük "Gondolj majd rám" címmel. A lemezen 12 új pörgős mulatós és szerelmes dal  hallható.2009 Áprilisában a dinamikusan fejlődő csapat piacra dobta a 3. nagylemezét “Kifogtam az aranyhalat” címmel, amely már nem csak a hazaizene kedvelők figyelmét keltette fel, hanem a tengeren túl élő magyarokét is.Ennek következtében 2010 nyarára 7 állomásra szóló turnérahívták őket Amerikába és Kanadába a Magyar Clubokba.A  turnén a készülő 4. nagylemezről is játszották már a dalokat, amit az Amerikai és Kanadai közönség elsőként hallhatott.2010 Szeptemberében megjelent a 4. album “Fújja el a szél” címmel.Idő közben a 3. album legkedveltebb dalából (Álomkép)elkészült egy videóklippamely ismét nagy népszerűségnek örvendett.
A lemez sikerének köszönhetően egyre több felkérést kaptak külföldi rendezvényekről is,így Szlovákiába, Ukrajnába és Romániába  is találkozhattak a csapattal az ott élő Magyarok.
 Az újabb nagylemezt , amit 2012 évre terveztek kiadni  a következő évben csak 2013-ban sikerült befejezni Augusztusban és bemutatni a közönségnek a Zeneexpressz műsorban a Nóta TV-n!

Az 5. nagylemez "Milliomos lehetnék" címmel jelent meg,amire újabb pörgős mulatós és szerelmes dalok kerültek.2013 Januárban a csapat felkérést kapott Írországban az Észak-Írországi Magyar találkozóra,ahol egész estés bulival szórakoztatták a Magyar közönséget.A Tajtiboy produkció 2015-ben még rengeteg ötletet és érdekességet tartogat a rajongók számára!Az együttes csütörtökönként 20:00-tól és szombatonként 20:00-tól látható a Sláger Tv-na Zeneexpressz című műsorban.
Fellépéseiken közvetlennek és vidámnak ismerhetjük meg őket!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.