Rolling Rocks

Vissza

A zenekar kezdete 2004. június elejére tehető. Galambos „Bubu” Rita kiállítására alakult egy alkalmi formáció, amelyen feldolgozásokat adtunk elő. Ezeknek a próbái során találkoztunk Nagy Ádámmal. Az ekkori formáció: Nagy Ádám – szólógitár, Paul Zoltán – ritmusgitár, Kiss Gábor – basszusgitár, Rajner Ágota – ének, vokál, Tar Viktória – ének. Ennek sikerén felbuzdulva úgy gondoltuk folytatni kell az együtt zenélést. Próbákat egyeztettünk, melynek a technikáját és a próbahelységét a vasvári Művelődési Ház adta. Itt csatlakozott hozzánk Tar Szabolcs – ének. Lassan haladtunk, mivel még nem voltunk összeszokva és dobosunk sem volt. Rövid időn belül már egy rugóra járt az agyunk. Jöttek az újabb és újabb fel- és átdolgozás ötletek. Az elso felkérés Csepregről jött. Ekkor csatlakozott hozzánk Kondics Tünde –fuvola, hegedű, vokál. Kétségbeesetten kerestünk dobost. Majd Dunaszegről Kozma Gábor vállalta, hogy kisegít minket. Nehéz dolga volt, mert senkit nem ismert közülünk és két napja volt az összes szám betanulására. Emberileg és zeneileg is hamar megismertük és a fellépés után már barátként váltunk el. A későbbi fellépéseken is számíthattunk rá. Augusztusban csatlakozott hozzánk Németh Balázs – dob. De azóta is, ha Kozma Gábor eljön valamelyik fellépésünkre, egy-két szám erejéig újra elfoglalja méltó helyét a dobok mögött. Gábor sokat segített a zenészek szakmai felkészítésében is. Augusztustól Balázzsal folyt a munka. Gyűltek az újabbnál újabb, jobbnál jobb feldolgozások. Októbertől a próbatermet áthelyeztük hozzánk (Kiss Gábor) , aminek felszerelését legfobb támogatónk, Kiss József Attila szponzorálta, hiányzó dolgainkat pedig jó barátunk és legfőbb szakmai segítőnk, Kassai József biztosította. Repertoárunkban külföldi és hazai előadók dalai egyaránt szerepelnek. A teljesség igénye nélkül: Metallica, Soul Asylum, Marcy Playground, Ákos, Koncz Zsuzsa, Máté Péter, Kormorán, Guns ’n Roses, Eric Clapton… Novemberben elkészült az első saját számunk Találj rám címmel… Decemberben csatlakozott hozzánk Talabér Katalin ének, vokál. Sajnos elvesztettük egyik kedves tagunkat, Tar Viktóriát, de a barátság köztünk megmaradt! Sok sikert neki! Túl vagyunk két szám felvételén, amelyet házilag rögzitettünk! Gőz erővel készülnek az új számok is! Reményeink szerint az új számokban a rock és a metal zene rajongói is megtalálják a számításukat! Nyárig nem igen fogtok látni minket a színpadon, mert mindenkinek érettségi, vagy épp államvizsga. De nyáron megyünk büntetni! Nagyon jól sikerült az érettségi mindenkinek, Thor leállamvizsázott! Sikeresen befejeztük a stúdiófelvételt, amit már meg is rendelhettek! Augusztus-ban kilépett tőlünk Tar Szabolcs. Köszönjük az eddigi munkáját! Szeptembertől hivatalosan is az új énekesünk: Szabó István! 2007. Márciusában kilépett tőlünk Rajner Ágota, Talabér Katalin és Németh Balázs. Köszönjük nekik az eddigi kemény és kitartó munkát, reméljük, hogy jó élményekkel a szívükben váltak el tőlünk! Természetesen a készülő nagylemezen még ők is közreműködnek, hisz ugyanúgy részük volt benne, mint nekünk! Sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban! 2007. júniusától az új dobosunk Hollé Maximilian!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.