Rebels

Vissza

2003 novemberében Győrben 4 taggal alakult a zenekar, az énekes Tamás Attila és a gitáros Tamás Gábor próbálkozásának eredményeként, akik egyébként testvérek. Basszusgitár Bognár András dobok mögött, pedig Grünwald László. 2004 augusztusában Szőke Péter ritmusgitáros belépésével 5 tagúra „duzzadt” a csapat és teljes erőbedobással készítettük, finomítottuk a saját szerzeményeinket. 2005-ben bizonyos februári „csillagközi” fellépés után döntött a csapat és az eredeti felállást megváltoztatta. G. László dobos kikerült a csapatból, helyét rövid ideig Kálinger Zoltán, majd szeptembertől Izápy Gergely vette át a bandában, és tovább folytattuk utunkat, amit kijelöltünk magunknak! A zenekar tagjai gyerekkori ismerősök, sporttársak, barátok. A tagok közül többen már más zenekarokban is megfordultak és szinte mindenkiről elmondható: Lázadó! Az álmaink, céljaink - amiket közösen akarunk megvalósítani - a hasonló zenei stílus szeretete és a zene iránti elkötelezettségünk kovácsolt össze minket. A zenekar demokratikus alapokon működik és ennek is köszönhetően egy gondolkodásban érett, tudatos csapat a Rebels!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 20.