Piroska Tímea

Vissza

Sok-sok kitérő után érkeztem meg a Debreceni Musical Stúdióba, ahol rögtön bedobtak a mélyvízbe. Játszottam főszerepeket és kevésbé fontosakat, tanultam sok hasznos és haszontalan dolgot. A Debreceni Csokonai Színháznál töltöttem egy évadot, ahol együtt dolgozhattam Bodolay Gézával, Parászka Miklóssal, és tanulhattam olyan kollegáktól, mint Csikós Sándor, Garay Nagy Tamás, Dobos Judit. Mesterség tanárom volt többek között Bánfalvy Ági is, éneket Sáray Marótól és Szűcs Ferenctől tanultam, most Szekeres Adrien foglalkozik velem. Szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen a mostani helyemen, a Körúti Színháznál is olyan emberekkel hozott össze a sors, akiktől csak tanulhatok: Balázs Péter, Maszlay István, Kautzky Armand, Tahi-Tóth László, Beleznay Endre vagy Udvarias Anna. Persze a nagy kiugrás még várat magára, de ahogy mondani szokás: ami késik, az jön...
Szerepek:
John Patrick: Az ajándék gésa - Teaház az augusztusi holdhoz - KEORA Galambos-Turcsán: Második szereposztás – ÉVA
Szörényi: Árpád népe (rockopera) – CSOPORTOS SZEREPLŐ Presser-Sztevanovity-Horváth: A padlás (musical) – ROBINSON
Szép Ernő: Patika (színdarab) – DÁMA
A vitéz szabólegény (mesemusical) – OLLÓ OTTILIA
Pólusok (táncszínházi előadás) A szerelem arcai (musical-egyveleg) KONFERANSZIÉ
István a király (rockopera) - ENIKŐ/BOGLÁRKA

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.