Nemesdy Krisztina

Vissza

Amikor 6 éves koromban az éppen beszélni tanuló öcsém elkeresztelt Kikkának, még nem is sejtettem, hogy 15 évvel később ezzel a művésznévvel állok közönség elé. Hastáncolni 20 évesen, egy felvételi előtti, iskolától mentes fél évben kezdtem el, minden komolyabb szándék nélkül. Hamar kiderült azonban, hogy a hastáncot nekem találták ki, és hogy a táncban az örömszerzés és kikapcsolódás legteljesebb formáját találtam meg. Az első fellépést sorozatban követte a többi és már tudtam, nem véletlen ez a találkozás. A későbbiekben egy barátnőmmel kezdtünk el együtt dolgozni - fellépni, majd tanítani is - és a nevünknek Dzsizje Hastánccsoportot választottunk. Együtt számos rendezvényen, bálon, fesztiválon - Sziget, EFOTT - ejtettük ámulatba a közönséget, illetve megannyi legénybúcsún és születésnapon korbácsoltuk fel a szenvedélyeket. A fellépések mellett 2 évig Regőczi Krisztina Tornászdájában tanítottunk, illetve több magántanítvány útját és fejlődését is egyengettük. Ma több éves tapasztalattal a hátunk mögött fellépéseket egyénileg és közösen is vállalunk. Önállóan immár több, mint másfél éve stabil helyen, a Király utca és a Nagykörút sarkán fogadom a nyitott, új és egzotikus élményekre éhezőket, és szeptembertől két új helyszínnel bővülve, a város több pontján (Oktogon, budai Skála) próbálhatják ki nőiségüket. A tapasztaltabb tanítványokkal bemutatókra és fellépésekre is készülünk, ahol mindenki megcsillogtathatja frissen szerzett tudását és átélheti a csábítás izgalmát. A rugalmas és kreatív órák kiscsoportokban, vidám, kötetlen hangulatban mozgatják meg testünket és lelkünket. 2005 szeptemberében, egy régóta tátongó űrt betöltendő, végre elindult a hastáncoktatói képzés a Semmelweis Egyetem Testnevelési Főiskolai Karán, ahova felvételt nyertem, majd sikeresen elvégeztem. Az egy éves képzés alatt a legnevesebb magyar hastáncosoknőktől és az egyetlen hastáncostól tanulhattunk, valamint a sportoktatás és -rekreáció rejtelmeibe is bevezettek bennünket.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 18.