Nem Mind-1

Vissza

Weboldal: www.nemmind1.hu/#

Mi vagyunk a Nem Mind 1 zenekar. 1999-ben alakultunk, Budapesten. Zenénk stílusa Punk-Rock. A végleges felállás 1999 végén alakult ki a következőképpen: Basszus, ének: Ckee/ Gitár, ének: Chris/ Dob: Kese. A zenekar tagjai egy középiskolába és egy osztályba jártak. Az első albumunk 2001 májusában jelent meg szerzői kiadásban a Rockworld terjesztésében, Este 10 címmel. A 2002-es évben a basszusgitárosunk, Ckee 9 hónapig a Honvédségben szolgált. Ugyanezért a második albumunk készítésével csak lassan haladtunk. 2003 februárjában vettük fel az új albumunkat. Címe: Pesti Romantika, melyet a PIAR Records adott ki. Az albumon, a hanganyagon kívül multimédiás videó is szerepel. A Szakítsd le című számunkból videó klip készült. 2005 márciusában jelent meg a következő albumunk, melynek címe: Tombol az ég, ismét a PIAR Records gondozásában. 2005 decemberében került a nagyközönség elé negyedik albumunk Akusztikusan címmel, szerzői kiadásban. Magyarországon a Punk-Rock műfajon belül ez idáig egyedülállóan, csak akusztikus hangszerekkel rögzítettük már megjelent számainkat, és egy vadonatúj nótát. 2006. januárban a Lehetőségek embere című számunk akusztikus verziójából videó klip készült. Mindenkit várunk a koncertjeinkre!!!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.