Narco Polo

Vissza

Weboldal: www.narcopolo.hu/

Ethno jellegű, pszichedelikus alapokon nyugvó világzene, törzsi ritmusokkal, reggae és keleties hangulatvilággal megfűszerezve. A hagyományos hangszereken kívül teret kap a furulya, fuyara, kecskeduda, doromb, didgeridoo, hegedű, üstdob és egyéb törzsi dob, valamint női ének ill. vocal. A zenekar 1995-ben kezdett kialakulni mezőkövesdi fiatalokból. Az elnevezés a zenében való utazást, kalandozást szimbolizálja. A kezdetben három tagot számláló csapat ösztönös módon alakult zenekarrá és forotta ki magát mai arculatára. A hagyományos zenekari hangszerek mellett nem kevés szerepet töltenek be az üstdobok, a hegedű, a furulya a didgeridoo ill. a doromb, kecskeduda és a fuyara. A hegedű kísérleti jelleggel került a zenekarba 98-ban Lukács Timike személyében, aki azóta nagyban erősíti a megalapozott ősi, néhol népies hangulat kiteljesedését. Ezután 2000-ben Halmos Andris, aki egy véletlen találkozás után, próba nélkül állt a színpadra, ahol is furulyával és kavallal improvizálta végig a koncertet. 2000-ben a VHK-ból sokak által ismert Boli egy, már javában zajló koncert közepén kattant a zenénkre és döngette meg először az üstdobjait, miután a VHK-val lenyomott koncertje után a színpadon maradt a dobszerelése. A következő koncertünkön már teljes értékű tagként üdvözöltük. Szintén 2000-ben került a zenekarba Dudás Keszi Zsolt aki Bolit kísérte el egy koncertünkre, és ha már ott volt és tudott didgeridoozni nem sokat haboztunk, ő is kapott egy mikrofont, hogy kedve szerint színesítse a zenekar produkcióját. Azóta már dorombbal és torokénekkel is színesíti a fellépéseket. 2003-ban vált állandó taggá Koós Balu Balázs (ex-Világfa), aki már az elmúlt szezonban is sokszor kisegítette a zenekart hegedűjátékával. 2003-ban több alkalommal kísérte a zenekart kecskedudával, fuyarával, illetve különböző furulyákkal Okos Tibor az egri Gajdos zenekarból. A 2004-es évben egészült ki a zene énekkel, amit Polgár Lilla képvisel a színpadon, ez néhol kiteljesedik kétszólamúvá, Ötvös Viktóriával, aki hegedült is a zenekarban. 2005-ben az énekesi szerepet Herczeg Flóra vette át. 2006-ban Tóth Györgyi csatlakozott a zenekarhoz, hegedűjével majd Bóta Pál, a gitárjával. Az így kialakult ethno beütésű néhol pszichedelikus zene, gyakran elkalandozik a magyar népzene ill. a keleti kultúrák zenei világába, amik nem zárják ki a zúzósabb, lendületes elemeket sem. Az improvizatív módon született és változó szerzeményeket gyakran teszik még varázslatosabbá a törzsi dobolások és a torokének, melyek egy mágikus utazásra ösztönzik a "befogadó" közönséget.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.