Muharay Népi Együttes

Vissza

Weboldal: www.muharay-bag.fw.hu/

A bagi Muharay Elemér Népi Együttes 1950-ben alakult. A jelenlegi együttes 118 táncost számlál, mely tagok között a gyermek és felnőtt vagy az idősebbek generációinak képviselői munkálkodnak a hagyományok ápolása, megőrzése érdekében. Több országban szerepeltek már csoportjaink a magyar archaikus „örökségek” bemutatóiként, küldöttjeiként. Az együttes több mint 5 évtizede folyamatosan dolgozik a hiteles néphagyományok és néptánc-kultúra megőrzése érdekében. Ezen évtizedek alatt számos sikert és elismerést, díjakat, kitüntetéseket szereztek. Egyik ezen elismerések közül, melyet 2003. január 22.-én a kultúra napján vehettek át eddigi sikeres munkájuk gyümölcseként, az újonnan alapított „Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Munkáért Díj” állami kitűntetés. E megtiszteltetés elsőként adatott meg néptánc együttesnek az országban melyet, a döntést hozó kuratórium elbírálásában a Bagi Muharay Együttes érdemelt ki. Együttesünk 2006. novemberében, Kapuváron ötödik alkalommal érdemelte ki a „Kiválóan Minősült” elismerést. 2005. tavaszán a hagyományőrző csoport Decsen az évente egyszeri alkalommal kiosztásra kerülő „Sárköz Nagydíjat" nyerte el. Hagyományőrző együttesünk az elmúlt 50 év folyamán alakult professzionális szintű amatőr hagyományőrző csoporttá, de sikereit és repertoárját tekintve munkájának legmeghatározóbb időszakát az elmúlt 20 év foglalatossága, kitartó, igényes szakmai múltja adta. A csoport 58 tagot számlál, mely táncosok között gyermek, ifjúsági, felnőtt és az idősebbek generációi dolgoznak együtt. Műsorszámaik között Bag falu régmúlt szokásait, táncait, hagyományait mutatják be, vagy éppen táncolják el színpadi produkció keretében. A hagyományőrző csoportunk sikerpalettáját számos Néptáncantológián való szereplésük, a többszöri Duna-menti Folklórfesztiválon kapott elismeréseik, a nívó-díjak, az országos versenyeken, minősítőkön elért eredményeik színesítik és képezik. Eddigi díjait és sikereit tekintve e csoportnak elsődleges és legnehezebb feladata a minőség, igényesség és hitelesség megőrzése, valamint a színvonalas munka folyamatos fenntartása.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 16.