Menthol

Vissza

Az 1996 nyarán alakult Menthol zenekar üde színfolt Pécs és Magyarország zenei palettáján. Az együttes mozgalmas pályafutása során számos koncert, egyetemi buli és fesztivál sikeres fellépője volt. A sok szereplés hamar ismertté és népszerűvé tette a zenekart a rock 'n' roll kultuszt imádó, hallgató és táncoló fiatalok, valamint a nosztalgiázni vágyó idősebb korosztály körében egyaránt. Gyorsan kialakult a zenekar törzsközönsége, akik rendszeresen elkísérik őket a koncertekre és bemutatókra. Repertoárjukban a magyar dalok (Hungária zenekar sikerszámai) mellett a korabeli nagy világsztárok számait játszák, a műfaj teljes keresztmetszetét bemutatva, felidézve a legnagyobb slágereket az egyes előadóktól, mint Elvis Presley, Bill Haley, Paul Anka, Jerry Lee Lewis stb. A megfelelő hangulathoz társul még: színes zakó, napszemüveg, belőtt séró - mind a rock 'n' roll kultusz fontos kelléke. A kétezres évekre a zenekar híre már külföldre is eljutott. Többször játszottak Németországban, Svájcban. 2003-ban ismeretséget kötöttek Shawn Vegvary-val, akit 1996-ban az első számú Elvis imitátorként ismertek Németországban. Ennek a kapcsolatnak az eredménye, hogy kísérőzenekarként dolgoznak ma is Shawn Vegvary-val. A korábban megjelent első CD után, ennek a projektnek bemutatkozó Maxi CD-je 2004-ben, míg a DVD 2005-ben készült el néhány dallal. A tízéves jubileumi évre, 2006-ra készült el az új saját albumuk és DVD-jük, mely pályafutásuk tíz évének minden korszakából merít. A show mindig élő, a többszólamú vokálok a speciális ízt adják meg, felidézve ezzel a rock 'n' roll korszak sajátos dallamvilágát. A jó zene kiegészítője a tánc, ami ebben az esetben sem maradhat el, hiszen a fergeteges Menthol bulikon a tánc szinte kötelező. A zenekar tagjai: Kocziha Zsolt - ének Gombos Hermina - ének Haaz Imre - szaxofon Mechle Tamás - gitár, ének Rozgonyi Róbert - basszusgitár, nagybőgő, háttérvokál Trapp Andor - dobok

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.