Madarász Katalin

Vissza

„Az „eredeti” népzenét művelők sohasem kedvelték, sőt lenézték a nótát és énekeseit, ön mégis áttért... A cigány dalokat nem azért kezdtem el énekelni, mert az jutott eszembe, hogy ezzel bármiféle sikereket lehetne elérni, hanem azért, mert hatott rám az az ősi erő, ami egy népnek a lelkét tükrözi, s erre csak a népdal alkalmas. A zene sok mindent el tud mondani. A magyar nótát én sem szerettem fiatal koromban, népdalos voltam, mert mindig is kíváncsi voltam a történelemre, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk. Persze először a saját népemére, aztán másokéra is. A nótát könnyedebb, pusztán szórakoztató műfajnak tartottam. Menet közben döbbentem rá arra, hogy nem egészen volt helyes az ítéletem ebben. Lehet, hogy ahogy idősebb lettem, a szentimentálisabb érzések utolértek engem is, és bizony ezek a nóták költői módon fejezték ki ezeket az érzéseket. Már csak azért is, mert korábban éppen a nagy költőink verseit zenésítették meg a nótaszerzők, gondoljunk csak Petőfi verseire, amelyekből nagyon sok nóta keletkezett. Bár ma is volna olyan költő, aki a mai ember érzéseit ilyen módon fejezné ki! Hozzátartozik a magyar nóta lenézéséhez, hogy sem a televízió, sem a rádió nem becsülte meg a magyar nótát eléggé évtizedek óta, pedig ez is hozzátartozik a kultúrához…” (forrás: www. amarodrom.hu)

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 18.