Losoncz Angéla

Vissza

Weboldal: www.animoo.musichello.com/

Basszusgitáros. Hogy mi közöm a zenéléshez? Nos, kiskorom óta vonzott a zene, a hangszerek, 8-9 éves lehettem, mikor otthon volt egy zongoránk, és a saját kis dallamaimat pötyörésztem rajta. Természetesen ez azt vonta maga után, hogy normálisan meg is akartam tanulni játszani, de szüleim halogatták a dolgot, viszont annyiban "támogattak", hogy kaptam egy kis Yamaha szintit, s ezután zeneszerzői hajlamaimat azon éltem ki, bár elég kezdő szinten. Nem tudtam lejátszani, megvalósítani azokat az ötleteket, dallamokat, amik a fejemben voltak... Megpróbálkoztam énekléssel is, több év énekkarozás áll a hátam mögött, de lelkes tagnál többnek nem mondhattam magam, a hangom talán megállja a helyét egy kórusban, de szólóban esélytelen – meg aztán énekléssel sem jutottam előbbre a zeneírás terén. Azután jött a nagy "váltás", az én életembe is belépett a rockzene, s ezzel együtt benne szereplő hangszerek is érdekelni kezdtek komolyabban. Először csak a gitár, de később teljesen beleszerettem a basszusgitár hangjába, eldöntöttem hogy én basszgitározni fogok. Ezután ismertem meg személyesen egy zenekart, akikkel interjút készítettem, s mikor meghallottam a basszusgitárosukat játszani, a próbaterembe lefelé menet, akkor már 100%-ig biztos voltam a dolgomban. Innentől már egyenesen vezet az út a hangszervásárlásig, a gyakorlásig, zenekarig. Ez után újabb változások álltak be, kissé elkanyarodtam a rocktól, a jazz széles skálájú világa felé, ebből inkább a modern dolgokat szeretem, és szeretnék játszani, pl. acid jazzt, vagy ami még nagy favorit, latint. Ha eljutok arra a szintre, persze. Egy jó basszistának manapság már sokoldalúnak kell lennie, mindenféle stílusban otthon kell lennie valamelyest, bele kell tanulni. "Példaképeim", vagy inkább mondjuk úgy, hogy basszisták, akiknek tetszik a játéka, stílusa, és mondjuk, szívesen tanulnék tolük: Geezer Butler, Steve Harris, John Myung, Steve DiGiorgio, Sean Malone, Lars K. Norberg, Gary Willis, Barabás Tamás, Papesh Péter, Mits Gergo,Temesi Berci. Tanáraim (idorendi sorrendben): Tőkés János, Szendőfi Balázs, ezúton is köszönöm a fáradozásukat, és türelmüket...

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.