Lachegyi Imre

Vissza

Weboldal: www.lachegyi.extra.hu/

Furulyaművész.
Lachegyi Imre négyéves korában kezdte zenei tanulmányait fúvós hangszereken a váci Bartók Béla Zeneiskolában, majd a szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskolában harsona tanszakon. 1986-ban felvételt nyert a Debreceni Zeneművészeti Főiskola szolfézs-zeneelmélet szakára, majd később a budapesti ELTE főiskolai karán folytatta tanulmányait ének-zene-karvezetés szakon. Itt szerezte első diplomáját 1991-ben. Blockflötézni 1986-ban kezdett, Róbert Györgynél és Czidra Lászlónál. Második diplomáját a Szegedi Egyetem régizene- blockflöte szakán szerezte, 2002-ben. Tanára Lőrincz László volt. Már a '90-es években saját régizene együttest alapított, mellyel rendszeresen koncertezett és két lemezt is készített. Művészeti vezetője a Sonora Hungarica Consort régizene együttesnek, mely főként korabarokk és barokk műveket játszik blockflöte, csembaló, viola da gamba hangszereken, gyakran énekesek és egyéb hangszeresek közreműködésével. Néhány éve megalapította a Magyarországon egyedülálló Sebastian Consortot, mely a blockflöte hangszercsalád megszólaltatásában ad elő főként régizenei műveket, de több romantikus, XX. századi és kortárs művet is megszólaltattak (pl. Cézar Franck és Debussy átiratok). Lachegyi Imrét a népzene és improvizatív zene világa is foglalkoztatja; sok művet írt át blockflötére, s néha saját szerzeményeit is megszólaltatja. Eddig öt lemeze jelent meg.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.