Kövirózsa Kulturális Egyesület

Vissza

Weboldal: www.kovirozsa.extra.hu/

1998 őszén szülői kezdeményezésre, a Sopronkövesdi Általános Iskola vezetésének támogatásával megindult a néptánc tanítás az önként jelentkező iskolás gyerekek számára. Két csoport alakult, egyik az alsó tagozatosokból, a másik a felsősök-ből. 1999. szeptemberében agilis szülők kezdeményezésére felnőttek részére is megadatott a néptánc tanulás lehetősége. A gyermekek az iskolai, és a falusi rendezvényeken léptek fel először, majd Sopronban a hagyományosan megrendezésre kerülő "Tavaszváró Fesztiválon". A felnőtt csoport első fellépése 2000. június 4-én, a sopronkövesdi falunapon volt, majd a "Határőr Bál" és néhány környékbeli falu következett, ahol ha lehetőség volt rá, akkor minden korosztállyal szerepeltünk. A legnagyobb élményünk az volt, amikor Görögországban vendégszerepeltünk. A fiatalok nagy bánatára oda csak a felnőttek mehettek, de szeretnénk, ha a következő külföldi útra együtt menne az egész együttes. A tánctanítás az "apróknál" kezdődik. Ők gyermekjátékokat, körjátékokat tanulnak, és a saját énekükkel kísérik azt, ahogyan valamikor is játszottak a gyermekek. 2000. őszén az általános iskolából kimaradt fiatalokból verbuváltuk össze az ifjúsági csoportot. Ők létszámban kevesen vannak, viszont valamennyien megszállottjai a táncnak. 2001. nyarán rendeztünk egy néptáncos bált, ami nagy sikert aratott a faluban. Kicsiny falunkban már régóta nem járnak népviseletben az emberek, így nem lehetett a nagymamák, nagypapák ruháit elővenni a ládafiából. Szerény anyagi támogatást kapunk a községünk költségvetéséből, valamint a szülői munkaközösség is támogatta a gyermekek felruházását. Így az anyagokat már meg tudtuk venni. Ekkor léptek a tettek mezejére a szabni varrni tudó táncosaink. Innen már "csak" néhány átvirrasztott éjszaka kellett, és csodaszép ruhákban táncolnak a leányaink, asszonyaink. Ide kívánkozik egy kis versike: Egy rőf csipke, két vég vászon, Van már szoknya minden lányon! A férfiak, fiúk csizmái mind jóindulatú támogatóink adományai. Az együttes szakmai vezetője Szalay Kata, aki tánctanár, és a soproni "Lajtha László" Néptáncegyesület táncosa. Ha valaki, akkor Ő igazán a szívén viseli a hagyományok őrzését, átad

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.