Kortársak

Vissza

Weboldal: www.kortarsakmusic.hu/main.php?page=start

Az 1988-’93 között működő kecskeméti Kortársak együttes új színt hozott a magyar zenei életbe. A tagok neve - Kormos Z. Zsolt, Lepés Gábor, Háry Péter, Bíró Zoltán és Farkas Imre - leginkább az 1991-ben megnyert popfesztivál Ölelés sem véd számával került be a köztudatba, noha pár évvel korábban már kiadták első albumukat Kortársak címmel, amely tartalmazta többek között a Gyilkol a nyár, a Tükör és maszk, a Harmadik nem és a When The Rain Falls című dalt. A fesztivál utáni néhány évben több lemezzel is előálltak, 1992-ben a Hátsóajtó a mennyországba címmel, amelyen például A hídon állsz, a Napfogyatkozás vagy a Sötét napok című dal szerepelt, majd ugyanebben az évben Dandelion névvel jelentették meg az Arms Against The Dreams szerzői albumot, számaik angol nyelvű változatával. 1993-ban a Hungaroton-Gong dobta piacra a Május gyermekei albumot, rajta a nagysikerű Angyal vagy a Fekete fény című számmal. Ezen kívül számos dal született tőlük (Kaméleon, Tűztánc, Ezer mérföld stb.), amelyet csak koncerteken játszottak, de nem került hivatalos kiadásra. A zenekar feloszlott, mielőtt jobban megismerhették volna, emlékük látszólag a feledés homályába merült. Néhány rajongónak köszönhetően azonban továbbra is megmaradt az érdeklődés a Kortársak zenéje és zenei gondolatvilága iránt, így utólag is ezzel a honlappal szeretnénk számukra, illetve az érdeklődők számára kedveskedni, elérhetővé tenni az ismert, vagy kevésbé ismert dalokat, megírni az együttes születésének és működésének történetét, a tagok zenei pályafutásának alakulását. Hiszen ne felejtsük el, hiányzik még egy sor...

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.