Kandech Evelyne

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

A Megasztár egyik legnagyobb kedvence így ír magáról:1984. február 28-án láttam meg a napvilágot Pécsett. Édesanyám Czeglédi Éva, a legjobb barátnőm, aki egyedül nevelt fel, a pécsi ügyészség dolgozója. Ő egyben a példaképem is. 8 hónapos koromban bölcsődébe kerültem, 3 éves koromtól pedig óvodába jártam, ami életem egyik legboldogabb időszaka volt. Sok barátot szereztem és szeretet vett körül, ami jellemzi egész eddigi életemet. Alapvetően kiegyensúlyozott, boldog és életvidám ember vagyok.Édesapám 7 évig tanult a Pécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen. Ebből három évig élt anyukámmal. A hetedik év végén, amikor anyukám hét hónapos várandós volt, édesapám lediplomázott és visszament szülőhazájába, Afrikába (Sierra Leone) és azóta sem járt Magyarországon. 6 éves koromtól a Pécsi Mátyás Király Utcai Általános iskola ének-zene tagozatára nyertem felvételt. 8 évig csellóztam és szerves részét alkottam az iskola kórusának. Tagja voltam a Liszt Ferenc Zeneiskolának, ahol zeneirodalmat, zeneelméletet és szolfézst tanultam.14 éves koromban kerültem be a Pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába, angol szakra. Itt 4 évig fociztam, kórusban énekeltem, majd a 4. év végén sikeres angol C típusú, középfokú nyelvvizsgát tettem. A középiskola befejezése után felvételt nyertem a Pécsi Tudományegyetem teológia szakára, amit nem kezdtem el. Munkát vállaltam egy csemege boltban Pécs sétálóutcájában, mert dolgozni akartam, hogy én magam tudjam finanszírozni a tanulmányaimat, és hogy terheket vegyek le imádott anyukám válláról. 2 évig dolgoztam bolti eladóként, mellette felvételiztem a Pázmány Péter Tudományegyetem hebralisztika szakára, mert érdekel a zsidó vallás éshagyományok. Kétszer felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem musical-operett szakára, sikertelenül. 2003 szeptemberében elkezdtem tanulmányaimat a PTE-BTK angol szakán, ám decemberben bekerültem a MEGASZTÁR döntőjébe, így fel kellett függesztenem tanulmányaimat. Évet halasztottam és nagy reményekkel költöztem be a Megasztár házba. Életem első és egyben eddigi legnagyobb szerelme, Siva ekkor költözött haza Amerikába és valószínűleg ez pecsételte meg kapcsolatunkat, pedig már eljegyeztük egymást. A Megasztárban eltöltött pár hónap jelentette életemmásodik legboldogabb időszakát. Nagyon jól éltem meg a házban eltöltött időt, Oláh Ibolyával azt hiszem örök életre szóló barátságot kötöttem. Miután véget ért a műsor, Schmidt Barbival kerültem nagyon közeli barátságba. Már a Megasztár házban is egy szobában laktunk, de a nyár végén a Megasztár turné után közös albérletbe költöztünk, azóta is együtt lakunk. Mára már elmondhatom, hogy ő a legjobb barátnőm. Van egy kiscicánk is: Zokni (1-éves).mmár 1 éve a Ruttkai Éva Színház társulatának tagjaként dolgozom. A tavalyi évadban kaptam szerepet a "Zárdazűr, avagy apácák pácban" című musicalben, amiben neves művészekkel játszom együtt. Az idei évadban került repertoárra a "Slágerkoktél" című showműsor, melyben Schmidt Barbi is szerepet vállalt! Novembertől a "Képzelt riport"-ban is láthattok majd, nagy erőkkel folynak a próbák, valamint készülök életem első, önálló gyermekelőadására, melynek bemutatója december 6-án lesz.Zenei téren egy ToyBoX nevű, 2 tagú formációban tevékenykedem Galló Petivel, aki csapatunk szellemi szülőatyja és a zenei alapok kivitelezője. Én magam a dalszövegeket és az énektémákat hozom. Immár 1 év sikeres együttműködés után a várhatólag decemberben kizárólag digitálisan megjelenő EP-nken és a tavaszra tervezett albumunkon dolgozunk.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 18.