Hooligans

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

A Hooligans együttes pályafutása szülővárosukban, Szerencsen kezdődik. Egy időben koptatta ugyanis a helyi általános iskola padjait Tóth Tibi (ma: gitár) és Kiss Endi (ma: dobok). Kisiskolás korukban is már csak a zenélésen járt az eszük, nem csoda hát, hogy 9 évesen már túl voltak életük első koncertjén! A következő hét évben a stabil magnak számító kettős mellett több tag cserélődött míg végre rátaláltak az igazira: Ördög Csipa - ének. Ekkorra már-már aggastyánnak számítanak, hiszen 16 évesek, ennek megfelelően a Ramses név mellett döntenek. Rövid katonai tiszteletadás után folytatódik a karrier, 1992-től már Pesten, ahol Dance néven válnak egyre ismertebbé. Megjelenik első lemezük, hírük eljut az ország határain túlra, - Romániában negyvenezer ember előtt játszanak, - majd ők nyitják a Scorpions koncertjét a Budapest Sportcsarnokban.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.