Harsányi Levente

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Érettségi után felszolgálóként dolgoztam, majd elkapott a honvédségi gépszíj ( 18!!!!! hónap sorkatonai szolgálat) ezután újra felszolgálóként keltem és feküdtem, mígnem egyszer ajánlatot kaptam a TV 3 szórakoztató osztályáról bizonyos Aszfaltbetyár című műsor levezetésére (1996) hosszabb nem, inkább közepes vívódás és gondolkodás után igent mondtam, majd elindult a folyamat, amelynek ma is része vagyok. Azóta több mint 1000 fellépéssel a torkom előtt, szóval beindult a tv, mellette nem sokkal a rádió is. Volt, amikor párhuzamosan, volt, amikor külön, de különc és őszinte viselkedésem miatt, nem mindig halmoztak el állásajánlatokkal... Sebaj, én mégis ember maradtam (legalábbis remélem) Ennek ellenére, vagy pont ezért, mert tudjuk, "teher alatt nő a pálma", felvettem a kesztyűt és dolgoztam, bízva abban, hogy előbb (nálam mindig később) utóbb beérik a bennem rejlő gyümölcspálinka (mert azt többé-kevésbé szeretik). Harmonikusan élek két kutyámmal Zuglóban, szeretek zongorázni, tangóharmonikázni és az utazás, mint kikapcsolódás, elég közel áll hozzám, főleg ha Róma az úti cél. Voltam már szóvivő vagy inkább sajtófőnök (Magyar Fallabda Szövetség) és nemrég két jó barátommal (Ganxsta Zoli és Nacsa Oli) szinkronizáltunk egy mozi filmet is. Jelent meg nagylemezem 2001-ben " Hűazannya" címmel, amely a megjelenés pillanatában alumínium lemez lett:) Kedvenc ételem a sztrapacska. Röviden ennyi, most pedig jöjjek én, a számok és adatok halmazában:
Tv műsorok:
Aszfaltbetyár: 1996-1997 Tv 3
Zenefon : 1997 Tv 3
Top 10: Slágerlista Tv 2
1997 Luxor: 2000-2002 MTV 1
Dalnokok Ligája: 2003-2004
Vásott Kölykök: 2005
Csináljunk Fesztivált-Korda Györggyel vezeti a műsort
Rádió:
Telefonbetyár: Rádió 1 2001-ig
Roxy Rádió: 2001-2003 (reggeli műsor)
Radio Deejay: 2003-2005 (reggeli műsor) Rádió 1
2005: Reggeli műsor
Díjak: Legjobb rádiós műsorvezető 2001, 2002 MTV

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.