Harlot

Vissza

Az első próbának a sárbogárdi Műv. Ház adott otthont 1993 novemberében. A zenekar három - szerzői kiadásban napvilágot látott - lemezt rögzített. A vágy vonalai (1995) Puha ágyak, kemény csaták (1996) Üzletszerű kéjelgés (1999) című anyagok stílusát a szaklapok dallamos street rock?n?rollként definiálták. Az első 6-7 év intenzív koncertezéssel eltelt időszakában két videóklip is készült Forró vonal, és Lógok a szeren címmel, valamint szerepelt a csapat az A3 televízió akkoriban futó To-rock című műsorában is öt dallal. Az új évezred első évei az útkeresés, és demófelvételek készítésének jegyében teltek. A hazai klub helyzet siralmas állapota a Harlotra is hatással volt, s ez megmutatkozott a koncertezés gyakoriságán is. 2005 nyarán a banda magjának tekinthető Hinléder Emil ének, Kun László gitár, és Németh Győző basszusgitár hármashoz csatlakozott Németh Gyula (Chally) dobos és Fáklya Csaba gitáros (ex-Carmen). A velük megerősödött felállás készíti a negyedik, Érzékek birodalma című, várhatóan nyárra elkészülő albumot. Aki élőben elcsípi a bandát, egy elsősorban a három megjelent anyagra épülő, feldolgozásokkal (The Cult, Pink Floyd, Bonanza stb.) és néhány új dallal felfrissített műsort pöröghet végig a Szajhákkal.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.