Dav zenekar

Vissza

Weboldal: www.davtrio.com/

Ez a frissen kialakult formáció zenéje kísérletező szellemű, érdekes-rock. Az eddig rendkívül szerteágazó zenei repertoárt ebbe a nem sokkal jobban meghatározható irányba tereljük. A cél továbbra is az, hogy kerüljük a sablonokat és, hogy minden egyes dalunk hordozzon hallgatójának valami újat, amit addig még nem hallhatott tőlünk. A zenekar tagjainak neve több rangos zenekarban is feltűnik. Koncertekre rendszeresen járó látogató biztosan meglepve olvasta G. Szabó Hunor nevét a basszusgitáros poszt mellett. Ő elsősorban dobosként lehet ismerős olyan formációkból, mint az Egy Kiss Erzsi Zene, vagy a Grencsó Kollektíva, Smárton trió és sorolhatnám. Mikor kiderült róla, hogy komoly szenvedéllyel és odaadással játszik basszusgitáron is, nagyon megörültünk a kínálkozó lehetőségnek, hogy együtt zenélhetünk és jelenléte a zenekarban azóta evidencia. László Lillának klasszikus zenei gyökerei vannak, de évről évre egyre inkább szippantják magukkal a szabadabb felfogású, improvizációknak is teret adó zenei stílusok. Nem csak az én, hanem a közönség nagy örömére is most már nálunk is megmutatja újra és újra, mennyire sajátja lett ez a felszabadultabb, kiséletezni merő, korlátokat feszegető játék. Abbas Murád jól ismert arca a hazai zenei színtérnek, olyan zenekarok tagja, mint például a Pop Ivan, Chakrahackers, Ef. Zámbó Happy Dead Band, Frank Zappa Emlékzenekar. Jó társaság és profi zenész. Németh Csabát már a trió felállásból is ismerhetitek, ő jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszakán negyedéves hallgató és a Kiskőrösi Alapfokú Művészeti Iskolában tanít. Többnyire jazz-t, rockot és lakodalmast játszó zenekarokban dobol és akkor született, mint a Skála Kópé. Az én nevem Szesztay Dávid és már gyerekként is pengettem a teniszütőt, aztán úgy alakult, hogy zeneszerző lettem, aki most már gitározhat kedvére.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.