Creatures of Dawn

Vissza

A Creatures of Dawn zenekar 2005 májusában jött létre, amikor is Csabi a gitáros énekesnőt keresett a másik zenekarába. Erre a hirdetésre jelentkezett Lily, de az énekesnői posztot ott addigra már betöltötték, viszont felvetődött egy másik, egészen más stílusú zenekar létrehozásának a gondolata. így álltunk össze nagyon rövid idő alatt, Csabi hozta magával egy régi barátját, Andrist –ő lett a basszusgitáros-, míg Lily két nap alatt hirdetés útján megtalálta a hiányzó tagokat: Barnát a szintist és Jocót a dobost. Három nappal később már megvolt az első próba, ahol négy Nightwish feldolgozással kezdtünk, tehát a stílus adott volt. Ezt sok más feldolgozás követte, s jelenleg már saját számok is… Célunk minél előbb megmutatni magunkat az embereknek, s minél több saját szám megírása. Jelenleg itt tartunk, de ez még csak a kezdet…

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.