Belga

Vissza

A Belga zenekar 1998 tavaszán alakult a XVII. Kerületben, aztán a Nyugati környékén, majd fél évvel később a Városmajorban. A zenekar két testületből áll. A zeneíró testület ügyvezetője Titusz, a szövegírói testület munkanélküli buddhista tanítók önálló érdekvédelmi szervezete. 2002-ben a zeneírói testület főigazgató helyettese, Lord Cursor, Kőrösi Csoma Sándor és Bartók Béla szellemétől vezérelve külföldi tanulmányútra utazott. A zenekar 2003 tavaszán megtartott szokásos jogi és ügyrendi ülésén Secretman zenekartag olyan javaslatot tett, amit a többi szövegíró egyszerű szótöbbséggel leszavazott, mivel úgy érezték, a javaslat veszélyezteti a zenekar önkormányzatiságát. Secret ennek hatására kilépett a zenekarból. Ezt követően Lord C is távozott a zenekarból a zenei testület nyomására. A belga amatőrista, szinesztéziára törekvő, henokratikus /a henokrácia szó a henoteizmus és demokrácia szavak durva és laikus összevonásával keletkezett/ zenekar. A Belga zenekar kritériumai: - formalizáltság - kormánytól való függetlenség - önkormányzatiság - politikamentesség - önkéntesség - nincs tagdíj Ma, 2005-ben a zenekar 4 állandó tagja töretlenül és következetesen építi a közös jövő egyes tagokra eső részét, hogy később is jó legyen.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.