Bartók Táncegyüttes

Vissza

A kezdetektől a hetvenes évek elejéig Molnár István tánckoreográfiái és Tímár Sándor - Bartók Béla zeneműveire készített - alkotásai jellemzik az Együttes munkáját. Dr. Martin György zene- és tánckutató tudományos munkássága és barátsága segítségével 1970-től Tímár Sándor ebben a műhelyben fejleszthette ki addig a világon egyedülálló táncoktatói módszerét. Ezáltal rögtönzött paraszttáncot színpadon először a Bartók Együttestől láthatott a közönség, és így válhatott a Táncház-mozgalom fő központjává, világméretű elterjesztőjévé. Ma a Bartók Táncegyüttes - a korábbi művészeti vezetők legsikeresebb koreográfiái mellett - vendég alkotóművészek, és a jelenlegi művészeti vezetés tánckompozícióit tartja műsorán. A színpadi előadások teljesítésén túl gyermekek, felnőttek, külföldiek részére is szívesen tart táncházakat, igény szerinti tánctanfolyamokat mesével, népi játékokkal, kézműves foglalkozásokkal, népviselet bemutatóval színesítve azokat. Az Alfred Toepfer F.V.S. hamburgi alapítvány nemzetközi kuratóriumától elnyerte az "Európa Díj a Népművészetért" megtisztelő címet. Ez a mai napig csak két másik magyar együttesnek sikerült.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.