Bálint János

Vissza

Weboldal: www.filharmonikusok.hu/content.php?section=2&tmp=muvesz&subs

1961-ben született Hódmezővásárhelyen, 1984-ben végzett a Zeneakadémián, majd Adorján Andrásnál folytatott posztgraduális tanulmányokat. 1981 és 1991 között, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólófuvolásaként több nemzetközi versenyen (pl. Anconában, Lipcsében) nyert díjat. 2001-től tagja a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak. 1990-től bő tíz évig tanított a Szegedi Zeneművészeti Főiskolán és másfél évig a budapesti Zeneakadémián is. 1994-től az olaszországi Accademica Musicale di Rovigo, majd 2000-től az imolai Incontro Col Maestro magánakadémia vendégprofesszora. 2003-tól a Detmoldi Zeneművészeti Főiskolán tanít a legmagasabb egyetemi tanári ranggal. 2000-ben a magyar fuvolások továbbképzésére alapította meg a Doppler Zeneművészeti Egyesületet. A veszprémi Auer Nyári Akadémia alapítója és művészeti vezetője. Évente 8-10 mesterkurzust tart különböző európai zenei intézményekben és fesztiválokon (többek között Bécsben, Helsinkiben, Londonban, Luxemburgban). Szólistaként fellépett több európai fesztiválon és koncertteremben, valamint az Egyesült Államokban, Japánban, Tajvanon és Izraelben. Olyan muzsikusokkal játszott együtt, mint Ruggero Ricci, Cziffra György, Adorján András, Auréle Nicolet, Alain Marion, Kocsis Zoltán és Vásáry Tamás. Eddig mintegy húsz lemeze jelent meg a Hungaroton, a Capriccio, valamint a Naxos gondozásában.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.