Art of Strings

Vissza

Weboldal: www.artofstrings.hu/hu/bemutatkozas.php

Az Art of Strings kamarazenekart 2004-ben Nagymengyi Dóra alapította a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Főiskola frissen végzett vonósaival. Bemutatkozó koncertjüket nagy siker fogadta, itt többek között Mozart, Elgar és Britten műveit játszották. Ezt követően felkérést kaptak a 2005. májusában rendezett III. Pilisvörösvári Nemzetközi Trombitaversenyen való részvételre - kísérőzenekarként. A verseny döntőjét a Bartók Rádió rögzítette, majd több alakalommal leadta. Meghatározó esemény volt a zenekar életében, hogy 2005. nyarán Rados Ferenc, Wagner Rita és Csalog Gábor mesterkurzusain vettek részt, velük azóta is együtt dolgoznak. 2005. novemberében az Art of Strings a Magyar Rádióban lépett fel, ahol koncertmesterük és a brácsaszólam vezetője szólistaként is bemutatkozott Mozart Esz-dúr sinfonia concertantejával. Vashegyi Györgynek a klasszikus előadásmódról való útmutatásaiért köszönhet sokat az együttes. A zenekari művek mellett előszeretettel tűznek műsorra kamarazenei opusokat. 2005. decemberében Békéscsabán adták elő Mozart, Bach és Dvořák művei mellett Mendelssohn Vonósoktettjét, a kamarazenei irodalom egyik gyöngyszemét. Célkitűzésük az egész zeneirodalmat felölelő repertoár kialakítása, barokk művektől a kortárs kompozíciókig. Fontosnak tartják, hogy tagjaik kamarazenészként, szólistaként is fellépjenek koncertjeiken. Előadói stílusukra jellemző a temperamentumos előadásmód, igényes kidolgozottság, újításokra mindig nyitott, fiatalos lendület.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 16.