Andrewboy

Vissza

Először 14 évesen kezdett megismerkedni a Dj szakma alapjaival. Akkori tanítómesterei Magyarország legsikeresebb lemezlovasai voltak, akik elérhetővé tették számára az elindulást a pályán. A pontos mixelés, scrach-elés tudománya egyedi stílust adott Andrewnak, amelyre hamar felfigyelt a szakma. A 90-es évek elején részt vett egy Dj versenyen, melyet a legfiatalabb Dj-ként meg is nyert. Ettől a ponttól felgyorsultak az események pályafutásában. Rövid idő elételtével az ország klubjainak egyik legkeresettebb, legaktívabb lemezlovasa lett. Közel 20 klubban dolgozott, mint rezidens Dj, mellette számtalan hazai és külföldi rendezvényen lépett fel. 2000-ben két versenyen is indult, a DMC-n, mely a világ egyik legrangosabb Dj versenye. Ekkor második helyezést ért el. Később a Pepsi tehetségkutató ?sztárcsináló? versenyén két kategóriában is indult. Saját dal és Dj-mix kategóriákban. Az utóbbiban közel 600 jelentkező közül az első helyet érte el. 2001-ben részt vett saját szervezésű kamionjával a Budapest Parádén. Eddigi munkája során olyan neves Dj-k mellett lépett fel külföldön és hazánkban, mint John Digweed, Lee Burridge, Stewe Lawler, Paul Oakenfold, Flash Brothers, Chris Gainer, Marcus James, Paul Rodgers, Peace Division, Desyn Masiello, Hernan Cattaneo, Nick Warren, Satoshi Tomiie, Anthony Pappa, Chriss Scott, Sultan, Tarkan, Chris Fortier, Luke Fair, James Holden, Hybrid, Lexicon Avenue, Austin Leeds, John Creamer, 16bit Lolitas, Quivver, The Low End Specialists, Chab, and more&more.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.