30Y

Vissza

Weboldal: www.30y.hu/

Bár a zenekar nevét egy szombathelyi buszjáratottól kapta, a 30Y tagjai 2000-ben ismerték meg egymást Pécsett, és akkor alapították a zenekart. 2001 januárjában elkészítették első demo-felvételüket, amelynek segítségével elkezdték saját koncertjeiket szervezni. A zenei anyagnak köszönhetően olyan országos zenei és ifjúsági fesztiválokon vettek részt, mint például az Efott, vagy a Sziget Fesztivál. Ez alatt az év alatt Pécs könnyűzenei életében is sikerült fontos helyet foglalniuk, melynek legjelentősebb állomását a pécsi legenda, a Kispál és a Borz zenekar előtt való fellépésük jelentette. Ez év végén meghívást kaptak a Magyar Televízió Zanzibár című ifjúsági kulturális műsorába, ahol mint a forrongó pécsi könnyűzenei élet egyik új felfedezettje kerültek bemutatásra. A 2002-es év a 30Y számára leginkább a pécsi egyetemi, ifjúsági életben való aktív részvétel miatt vált fontossá. Több meghívást kaptak egyetemi rendezvényeken való fellépésre (pl. BTK-TTK Gólyatábor), de olyan városi rendezvényeken is szerepeltek, mint például a Gasztronómiai Fesztivál. Az év végére pécsi koncertjeiken állandósult a százötven fős hallgatóság. A Duna TV Kalendárium című műsorában két dalt játszottak élőben. Kapcsolatuk a Kispál és a Borz-zal a kölcsönös rokonszenv és szakmai elismerés, illetve a „földi”-ség miatt erősödött, így 2002-ben is többször játszottak előttük. Átlagosan 800-1000 ember hallotta ilyenkor a 30Y-t. Ez évben készítették el második demojukat, amelynek grafikai kivitelezését Gróf Balázs vállalta. [A pécsi fiatalság körében legalább akkora legenda, mint a Kispál és a Borz.] A 30Y továbbra is szerepelt országos fesztiválokon. A 2003-mas évben a legtöbb BTK-TTK rendezvényen, szaknapon, szakesten a 30Y a meghívott zenekar. Egyetemi lapokban a pécsi felsőoktatás talpköveként említik. Bár a 30Y sosem kívánt egyetemi zenekar lenni, koncertjein zömmel egyetemisták vesznek részt [átlag 200-300 fő]. Ez az év a rádiózás és külföld felé is kapukat nyitott. A 30Y demoja felkerült egy német rádióállomás, a Radio Bizarre, illetve a pécsi Remény Rádió listájára. A Remény Rádió szombat reggeli adásában több interjú készül a zenekarral, melynek során több telefonos kérdésre is válaszolnak. A 30Y ebben az évben kap először meghívást a linz-i utcazenefesztiválra. Itt három nap alatt három koncertet ad közel 300 ember előtt. A MEDIAWAVE összművészeti fesztivál szervezőinek meghívására Dunaszerdahelyen ad koncertet a zenekar. 2004-re a 30Y nagykorúvá vált Pécsett. A város fiatalsága számára a zenekar hordozza azokat az értékeket, amelyek a magas kultúra és a disco-kultúra között helyezkednek el. Zenei és szövegvilágával egyaránt képes megszólítani az egyetemista és középiskolás hallgatóságot egyaránt. A bölcsész gólyatábort hirdető kari lapban a zenekar a „hamisítatlan pécsi hangulat” jelzőt kapja, illetve az induló pécsindex internetes portál a 30Y fotóját használja plakátjain, mint reklámot. A 2004-es év más szempontból is bebizonyította a 30Y nagykorúságát. Minden fesztiválra, ahol már szerepeltek újból meghívást kaptak, visszatérő vendégek a Remény Rádióban, az őszt a Kispál és a Borz vendégeként turnézzák végig, és végül december 11-én megjelenik első nagylemezük szerzői kiadásban Egy perccel tovább címmel. A lemezbemutató koncertet a budapesti Petőfi Csarnokban tartották a Kispál és a Borz vendégeként, ahol 3000 ember előtt állhattak színpadra. A koncertet követő egy hétben 1500-an töltötték le a lemezüket a www.30y.hu honlapról. A honlapot közel 15.000 ember látogatta (külön IP-cím mérés) 2005. augusztus végéig. A 2005-ös év meghatározó év volt a 30Y számára, ugyanis az a siker, amelyet 2004. végére elértek, tovább gyűrűzik az országos ismertség felé. Ezt jelzi az átlag 200 fős koncert-látogatottság a Dunántúlon a tavaszi turnén, a www.30y.hu állandó nézettsége /és hallgatottsága/, a tavaszvégi Kispál és a Borz PECSA koncerten kapott lelkes fogadtatás, illetve a nyári fesztiválokon elfoglalt, komoly presztízzsel bíró színpad-és időpontválasztás. A zenekar 2005 nyarán a Művészetek Völgyében adja legsikeresebb koncertjét (1000 fő). Forrás: www.passzio.hu

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.